8 óra után ébredek. Telefonom lenémítva úgy, hogy csak Bea tud elérni. Megnézem riadtan, hogy üzent-e vagy sem. Üzenek neki, hogy jó reggelt...
Nem vártam választ. Valószínűsítettem, hogy még alszik, mivel teljesen ki lehetett készülve. DE megcsörrent a telefon :)
Egy fáradt hang szól bele. Mondja, hogy minden rendben. Átszállították egy másik kórterembe, ott próbálták ébresztgetni, de nem sikerült felkelnie. Azaz megpróbálta, de majdnem összeesett a mosdó felé menet. Ekkor még nyomtak bele valami infúziót és adtak neki valami reggelit. Le kellett tusolni. Ezután a csecsemőosztályra át kellett mennie a saját lábán! A 3 as számú szobában kapott helyet, ahol most 3 an vannak. A 12 es ágyat kapta. Ezt a számot rakják a pólyára, hogy amikor hozzák-viszik a babákat, akkor ne kelljen sokat keresgélni.
Már ott van mellette Milla is :) Sajnos még nem jön tejci, pedig próbálta megszoptatni. Ilyenkor még cukros vizet vagy teát adnak a csecsemőknek.
Sietve felöltözök és kiveszem a hűtőből a vért, amit vinnem kell fagyaszttatni. elviszem a Krio laborjához, ahol átveszik tőlem és megkérnek, hogy várjak az eredményre. Idő közben a már napokkal előtte összekészített telefonszámcsokornak elküldöm a körSMS-t, hogy megszületett a kishercegnő. Nem írok bele direkt pontos adatokat, mert egy tejfakasztó bulit szervezek és szeretném ott tudatni mindenkivel, hogy mi a helyzet. Természetesen az emberek nagy rése visszahív, vagy üzennek, hogy márpedig azonnal áruljam el, hogy mekkora gyerek... "3400 gramm és 54 cm... "
Nagy nehezen a telefont némítva visszajutok a laborhoz, ahol közlik velem, hogy minden rendben van. A vér minősége megfelelő és a mennyiséggel sem lesz gond. SZUPI! Megtettem amit kellett, most már nyugodtan indulhatok kórházba. Odafele menet veszek barbivizet és már libbenek is be a kórházajtón.
Először felmegyek az emeletre az egy fél napos ismeretségű Szilvitől elhozom a táskát és a maradék szendvicseket, majd megkeresem a 3-as kórtermet. Telefonálok neki, hogy ne zavarjam a bent éppen regenerálódó kismamákat.
Nyílik az ajtó és egy cuki kis hálóingben fáradt és elgyötört mosollyal, kitotyog az én HŐS PICI BEÁM. Először, csak egyedül jön ki, én beviszem a cuccokat és meglátom az ágy szélén pólyába pici lányunkat. Lepakolunk, majd nézem picit a pólyában lévő mini fejet és kezeket. Néma csend, csak a folyosóról lehet pici gőgicsélést hallani. Pár perc múlva nagy megkönnyebbüléssel elbúcsúztam a szoba társaságától, puszit küldtem pici lányomnak (nem fogdostam meg, mert nem akartam, hogy valami fertőzést elkapjon) és egy hosszú gyengéd ölelés után elváltam Beától.
Hatalmas mosollyal mentem végig a városon. aludnom kellett volna, de nem tudtam. Hajtott az ismeretlen érzés. Bementem a céghez, ahol már tudta mindenki, hogy mi történt éjszaka... Pár órát bóklásztam, talán valamit csináltam is, de lényegtelen, egyáltalán nem jártam ott lelkileg.
Délután visszamentem ismét a kórházba a lyányokhoz :) Ekkor már picit magabiztosabban jött ki hozzám Beya. Pár perc múlva ki is hozta magával az apróságot. Ez a látvány várt:
Illetve ezek a pici kezek! :)
Elmondhatatlan érzés volt a kezemben tartani azt a pii lényt, aki nemrég még anyu hasában volt. És egy éve még igazán tervben sem volt. CSODÁLATOS
Ezután jönnek majd a találgatások, hogy vajon kire hasonlít. Ki lehet az apaja? :)
Igazából első ránézésre főleg Beára hasonlít. A szája, a szeme. Az arca gödröcskéi és a homloka az emyém. Talán apám füle és mamám kezét kapta. Nagyon csinos hosszú lábai lesznek!
Utolsó kommentek