Ezt a dolgot nem kicsit szégyellem, hanem nagyon! Mégis megosztom veletek, mert az a cél, hogy a legtöbb örömet és bánatot leírjam.
A történet a következő:
Apuci nagyon ügyesnek képzeli magát, már nagyon rutinos vén rókaként kezeli a 2 hetes csecsemőt. Az esetek többségében megdöbbentően jól ráérez a dolgokra és a kis törp meg is nyugszik a kezében, illetve jókat büfizik a vállán.
Tegnap estefelé történt. Hatalmas rottyanások után –aminek nagyon örültem- ellenőrzésnél megállapítottam, hogy a háta közepétől szinte a köldökéig sikerült picit összemaszatolnia magát J
Több sem kell a már ugye gyakorló apucinak, amikor érzi, hogy már nem fenyeget gáztámadás és picit nyugszik a baba előkapja tudományát és rávágja óvatosan a gyereket a pelenkázó asztalra - amit olyan szuperül és masszívan összeszerelt – és elkezdi a mutatványt.
-Először is elővesz egy tiszta pelust.
-Kibugyolálja a plusz kisnadrágból. Leteszi a fejéhez, mert ugye hamar visszakerül rá.
-Kikapcsolja az alsó 2-3 patentot és kiszabadítja bámulatos ügyességgel a babát forgatva a rugdalódzóból. Ezt feltűri a pocakig, hogy ne fázzon, de szabaddá váljon az út a műtéthez.
-Fogom a pelust és szépen kihámozom, miközben a lábacskáit egy kezembe fogom, hogy ne rugdosson menekülés közben bele az ajándékba, amit odatett nekünk.
-A fejénél elhelyezett kendőből kikap egyet, majd, innen onnan szuper mozdulatokkal takarítja le a dolgokat és gyönyörű tisztaságúra törölgeti a baba pici édes testét.
-Ezután felnyúl a kispolcra (ami a feje fölött van) és leveszi a popsi krémet. (Ahogy az lenni szokott ilyenkor nagyon rohan a gyerek mindenhova, így a kapálózások közepette igyekszi apuci mindent elkövetni, hogy kb. 8 felé figyeljen)
NEM SIKERÜLT!
Szóval mielőtt sikerült volna ellátni azt baba popsi finom kis bőrét, ami tényleg egy baba popsi J a krém dobozának levételekor, sajnos egy óvatlan mozdulattal lerántotta az egyik üvegcsét. Az üvegcse PONT A pici FEJÉRE esett.
Abban a másodpercben szerintem a lehető legtöbb szörnyűség végigszaladt az agyamban és még a sírás elött azonnal odakaptam a fejéhez. Hatalmas megdöbbenés volt pici Milla arcán, majd hatalmas üvöltésbe kezdet -Ezt nem is csodáltam.- A rettenetes érzést tovább rontotta, hogy a sírás miatt nagyon eltorzult az arca, illetve én idáiginál sokkal jobban torzultnak láttam. Teljesen kész voltam. Egy másodperc alatt átizzadtam a pólómat és kirázott a hideg is. Teljesen készen lettem, szinte sokkot kaptam. (mit sajnéltatommagam, mit élhetett át a baba?) Szerencsére Anyuci is pont ott volt a szobában, mivel rendszerint kétkedve, de máskor mindig elismerve figyelte az eseményeket.
Jelen körülmények között Beától azt vártam volna, hogy 3-szor jobban kétségbe essen, mint én, de nem ez történt. ( sajnos ez a tapasztalat. Amint egy nyikkanás van, azonnal rohan, hogy nehogy félrenyeljen a gyerkőc, vagy ne hergelje fel magát a sírással, mert nehezebb akkor megnyugtatni) Hihetetlen higgadtsággal nyugtatott két gyereket egyszerre –engem és Millát- …
Pár perc múlva cicire rakva megnyugodott a törpe és fel lehetett mérni a tényleges károkat. Szerencsére nem láttunk elváltozást, vagy csíkot. És bár eléggé kifárasztotta magát előző nap azzal a sok sírással, öklendezéssel és pukizással mégis úgy aludt az éjszaka, mint akit fejbe vertek…
Így történt, ez az igazság. Iszonyat béna voltam. Ezért lepakoltunk a feje fölül mindent és igyekszem mindent odakészíteni a művelet előtt, hogy nehogy még egyszer hasonló baleset legyen.
Azóta megosztottam a szörnyű eseményeket másokkal is és megnyugtattak, hogy ez még csak a kezdet és a gyerekeknek a legtöbb sérülést a szülők okozzák. Persze ez nem azt jelenti, hogy fasza gyerek voltam, hanem azt, hogy vigyázni kell nagyon, most már nem egyedül vagyok…
Utolsó kommentek