Jó reggelt! :) Alig aludtunk. Ez több okra vezethető vissza.
1. Nem szoktunk éjfél előtt soha lefeküdni
2. Hajnalig pakolásztunk a bőröndbe, hogy minden rendben legyen a korházban
3. Bea hajnali 2 kor küldött el valami szerződéstervezetet email-ben, hogy ha szül véletlenül akkor ne a kórházi ágyról kelljen levelezgetni.
Szóval ma hajnali fél öt, azaz 4:30 kor keltünk. Fél hatra be kell érnünk a kórházba, hogy megvizsgálja helyettes orvosunk Dr. Ádám Zsolt Beát. Persze, hogy rohanás, mert azért még sok mindent kifelejtettünk a már hetek óta pakolódó bőröndből. Szerencsére viszonylag kis forgalom mellett 10 perc alatt be is értünk a SOTE I. számú női klinikára.(pedig még villamos síneket és behajtani tilos táblákat is figyelembe véve és nem használva vezettem általában a megengedett sebesség alatt).
Szülész nénink Kovács Nikoletta éjszakás volt, így Ő nyitott ajtót a szülészeten, amikor csengettünk. Doki lassan odaért és megállapította, hogy puhult a méhszáj és nyitva van vagy fél ujjra.(na, ez érdekes, mert idáig, mint a tépőzár olyan volt. Tuti pszichésen akart hatni ránk) Mivel már egy héttel túlhordtuk a pocakot, így meg kell indítani a szülést. Szabály az szabály, nem visszakoztunk, hiszen az utolsó hónapban már aludni, enni, állni, ülni, menni, levegőt venni, dolgozni és egyéb dolgokat sem tudtunk fél óránál huzamosabb ideig csinálni.
A módszer a következő: Vesznek valamilyen hormontartalmú zselés anyagot. Ezt az anyagot felkenik a méhszáj köré. Elvileg ez puhítja a méhszájat és összehúzódásokra kényszeríti. Remélhetőleg pár órán belül elkezdődik a tágulás és a szülés.
Felkenődött a történet.
Elraktak minket a 4 es számú egyébként rózsaszín szülőszobába, ahol kettesben maradtunk (azaz hárman a pocakkal). 8 körül ismételt vizsgálat következett. Szomorúan halljuk, hogy nem történt semmi. "No, sebaj, van olyan kismama, akit már 3 napja kenegetnek, de semmi." Mondhatom, ez nagyon feldobott minket. Már alig várjuk, hogy túl legyünk ezen az első szakaszon, erre ismét egy bizonytalanságba csöppenünk.
Beát már nem engedik haza egyben, azaz amíg ki nem jön a gyerek, addig bent tartják a kórházban. Felkísértek minket az első emeletre, ahol egy kedves nővérke bevitt egy állítólag "jó" szobába.
Izgultunk picit, mert lévén nagyon jó korház és a 9. kerületben helyezkedik el a 8. kerület mellett, elég sok ember és etnikum tartózkodott ott. Bizonyos etnikumok természetesen az átdolgozott nappalok vagy éjszakák, vagy mind a 3 műszak után nem kis családjukkal valahogy egész nap bent voltak halálra izgulva magukat, hogy egy sérült gyerek szülessen, mert arra több segély jár a MI adónkból.
A kedves nővér neve Anikó volt és tényleg nagyon szimpatikus szoba felé vettük az irányt. A 15-ös szobába érve 3 ágyat és egy kedves lányt találtunk. A lány nagyon be volt rendezkedve. Szilvinek hívták talán. elmondta, hogy félelmeink jogosak a "sokasággal" kapcsolatban és ezért van egy kis kolomp az ajtónál, hogy hallja, ha "véletlenül" másik szobába nyitna be valaki a sajátját vagy a mosdót, vagy a büfét, nővérkét, étkezőt, büfét, liftet, wc-t keresve :)
Szilvi az új szobatárs elmondta, hogy már 2 hónapja lakik itt és még vagy 5 hét hátra van neki. Azért figyelik meg, mert az előző magzatja meghalt a méhébe. Így kiutalták neki különösen veszélyes terhesnek ezt az ágyat. elhelyezkedtünk a szobába, a űtőben egy egész polcot kaptunk. Ez nem is volt baj, mert vagy 10 szendviccsel készültünk a napi megpróbáltatásokra. Azt mondta mindenki, apukának nem lesz dolga, de ne éhezzen, ezért sok szendvicset pakoljunk. Szóval ennek maradéktalanul eleget tettünk és rengeteg szendvics, sajt, paradicsom és paprika volt nálunk pár hektoliter üdítővel. Majdnem be is fért egy szintre. A csokikat nem kellett kivenni a bőröndből :)
Én még pár órát bent voltam Beával. Ettünk egy szendót, majd sétára indultunk a SOTE épületkomplexuma között. Szép nagy udvar és sok parkos, pados terület. Pár óra múlva elindultam be az irodába, hátha el tudom felejteni egy fél percre azt, hogy mi a helyzet és szegény Bea egyedül izgul messze tőlem. Bevallása szerint emlékezete szerint nem volt még soha kórházban, így nagyon kényelmetlenül érezte magát. No, nem mintha valaki is kényelmesnek és szeretetre méltónak tartja a kórházakat, de így az ismeretlentől való félelem miatt is sokkal komorabb és iszonyú volt neki megélni. megígértem neki, hogy még délután visszamegyek...
Természetesen az irodában is rágom a körmöm, hogy mi lehet pocakkal és a hordozójával, így visszasiettem 6 körül. Oda jött egy barátunk, aki már többször viccelődött rajta, hogy ott lesz a szülésnél, ha én nem szeretnék. Neki ugyanis annyira jól sikerült és akkora élmény volt, hogy átélné máskor is. Beával épp egy hatalmas kört tettünk az épület körül, amikor megérkezett. Beszélgettünk fél órát, de Beának mosdóba kellett mennie. Párszor séta közben lepihentünk, mert érdekes nyilalló érzése volt, de nem volt semmi komoly, ezért nem kísértem fel. Még fél órát ráhúztunk beszélgetésre, de Bea sehol. NA, mondom akkor én utánamegyek, mert ki tudja mizu. Megtaláltam a szobában az ágyra görnyedve és mondta, hogy le szeretett volna indulni utánam, de a lépcsőfordulónál már a harmadik fájdalma volt, és nem mert elindulni. Na szép, nem elég, hogy kórházban van, még fáj is neki :) Kimentünk a folyosóra és az ablak alatti padon beszélgettünk. Elmélkedtünk mi lesz most, milyen lehet majd valamikor a szülés, hogy fogják hívni...
Na, ez egy érdekes történet, azaz nem is érdekes, gondolom a legtöbb családban így zajlik. Asszony mond valamit, az ura mond valamit és ez a két dolog nem egyezik. Hetekig írogattunk nekeveket, nézegettük a jelentéseiket, de nem jutottunk közelebb a közös nevezőhöz. A végén jó férj és papucsállatka módjára engedve a nagy szorításnak és félve az életem végéig felhánytorgatott megvető cinkelésektől: "bezzeg a gyerek nevét is engedtem neked választani, ezt a pici xy dolgot nem tehetem meg? Vagy vehetem meg? :)" mondtam, hogy na jó, az első gyerek nevét te adhatod! Így lett MILLA a pocaklakó neve még felsírása előtt.
Érdekesség az is, hogy nagy mellénnyel mondtam, hogy úgy is a gyerek nevét az apukától kérdezik meg, így mondtam, hogy bármit gondolsz, úgy is én döntök :) Na ez nem így történt. Amikor bement Bea a szülőszobára, akkor már megkérdezték tőle, hogy hogy fogják hívni a gyereket. Ő pedig szemrebbenés nélkül rávágta, hogy Milla... Czikora Milla. Ez szemétség, nem? :)
Szóval kicsit elkanyarodtam az események kacsaringós útjától. Ott ülünk fent az elsőn az ablak alatt egy fehér vasból készült, lukacsos, de ennek ellenére nagyon kényelmes padon. Görcsölget a lány. Poénból mondom, hogy mérjük meg a fájások közötti időt, mert hallottam, hogy milyen rendszeresek elvileg. Szánkat eltátva láttuk, hogy pont 10 percenként jönnek és kb. 40-60 másodpercig tartanak. Na, ennek fele sem tréfa. Telefonáltunk a szülésznőnknek, aki már megkezdte szabadságát és mondta, hogy egy forró zuhany után sem múlnak akkor nem jósló fájások, hanem élesek és jelezzük ezt a főnővérnek. Visszatotyogás a szobába, majd fürdés. 20 perc múlva kb. 8 kor már 5 perces fájásokkal küzdöttünk. Szóltunk a főnővérnek, aki mondta, hogy egy órán belül jön a vizites orvos és megvizsgál. Beszéltük, hogy van, aki 24 órát, vagy akár többet is vajúdik, így kellemes lehet ezeket a görcsöket egy napig érezni. Természetesen úriember lévén és persze azért mert nagyon szeretem a Pici Beát, így mondtam, hogy nem hagyom magára egy percre sem amíg ennek nem lesz vége. Ha kell, itt alszom a padon. Megvizsgálás után leküldtek minket tisztasági csomaggal a szülészetre.
Amikor leküldtek minket a szülészetre akkor bepakoltam a tisztasági csomagot, illetve kiegészítettem pár dologgal. Ez olyan jól sikerült, hogy amikor bement a Bea az előkészítőbe, akkor nekem kellett bevinni az ajtón belülre, mert nem bírta el :) Pedig csupa fontos dolog volt ott nekem éjszakára, ha unatkoznék... A Suttogó című könyv, két szendvics, vagy egy liter üdítő, keresztrejtvény. Ugye milyen fontos dolgok?
Fél óra múlva érkezett is választott szülésznőnk vissza a kórházba, mert szóltak neki, hogy ez már a vég... Természetesen álmos fej, mert éjszakás volt és már a szabadságát töltötte. Mondta, hogy választott orvosunk Dr. Krasznai István is úton van már. (Ő is szabadságról) Előkészítette Beát, ami iszonyat fájdalmakkal járt és ezeket nem a beöntés okozta, hanem a vizsgálat. Niki is nézte a tágulást, de valószínűleg, mert nem akarta elhúzni az ittlétet a szabadságán ezért elég durván vizsgálta meg szegény lány alsó felét. Valószínűleg szándékosan meg is repesztette a magzatburkot. Ezt Bea fel sem fogta a hatalmas fájdalmak között és fájásai már 3-4 percesek voltak. Ekkor volt már vagy fél 10. Megállapítást nyert, hogy fél ujj - ujjnyira ki van tágulva. Ezt tudjuk, hogy semmi, mert van, akinek már hetekkel a szülés előtt megkezdődik a tágulási folyamat.
Szép 10 óra, megérkezik a doki. Vizsgál és mondja, hogy ez már egy ujj. Szuper mondta. Kaptunk mindenféle infúziót. kb. 4-5 különböző volt. Szerintem oxitocin is volt közötte, hogy gyorsuljanak a folyamatok, de nem közölték. Beát meggyőzi a szülésznő, hogy kérjen epidurális érzéstelenítőt, amit természetesen Bea azonnal el is fogad. Nagyon szenved szegénykém. Egyszerűen magán kívül van a fájdalomtól. Ez nekem is nagyon megrázó volt, mert ott álltam és nem tudtam semmit tenni, hogy enyhítsem a fájdalmait. A doki jött és beadta az epidurális érzéstelenítést, de mielőtt ezt megtette volna megpróbálta megrepeszteni a magzatburkot. A vizsgálat rettenetes ordító fájdalommal járt. Nyilván az 1-2 ujjnyira tág méhszájon nyúlt be nem egy ujjal és próbálta bent lévő vízzel telt lufira hasonlító dolgok kicsípni. Nem talált semmit, azaz elvileg csak a baba haját érezte. (Tehát Niki kínzása sikerrel járt és már az elején megrepedt és a pisilésnél elfolyhatott a magzatvíz. Ekkor azért kételkedtem picit, hogy most akkor pontosan mi is történt, de hát ők a profik.
Az érzéstelenítő beadása nem járt különösebb fájdalmakkal. nekem sem :) Az ágyon fekve a nagy pocakkal és a görcsöktől teljesen megbénítva embriópózt kellett felvennie Beának. Ezt nekem is segítenem kellett úgy, hogy a térde alá nyúlva feszítettem a fejét a hasához. Kegyetlen dolog volt, de nem lehetett megmozdulnia. A hátán a gerincoszlop mellett elkezdett masszírozni egy pontot az orvos. Ezután fertőtlenítette, majd lidokain sprével érzéstelenítette. Egy pici szurival a felső szövetekbe szintén érzéstelenítőt nyomott. Ezután valami vasdarabbal befurakodott mélyebbre, majd kihúzta a vasdarabot és bent maradt egy vezeték. Ezt a vezetéket a mellkasánál a ruhára erősítették és innen adagolták az érzéstelenítőt. Ekkor már volt vagy fél 12. 15 perc múlva elkezdtek picit tompulni a fájdalmak. Tompultak, de nem szűntek meg. A tágulás ekkor már 3 ujj volt.
Fájdalmak tovább sűrűsödtek. Már 3 percnél jártunk. A vizsgálatoknál szépen tűnt el a méhszáj hatalmas sebességgel. 3, 4, 5 ujj. 01:15 kor már nem volt méhszáj!
Tolófájások jöttek. Természetesen ez már megint őrületesen fájt. Többek között azért, mert rohamosan tágult a méhszáj és a gyerek feje egyre lejjebb került, ahol az epidurális (helyi) érzéstelenítés már nem volt hatással. Pont azért, hogy a tolásokat meg tudja csinálni és ne a babának kelljen kirúgnia magát. A tolófájásoknál az ember kénytelenül is nyom, mintha a wc-n lenne. Úgy is érzi az ember, hogy mindjárt becsinál és görcsöl a hasa, mintha rájönne a cifrafosás. Szóval nem lehet vicces ez az élmény miközben szinte meztelenül vajúdsz egy ismeretlen helyen mindenféle ember előtt. Persze ekkor már ez egyáltalán nem számít, csak legyünk már túl az egészen...
01:30 felpörögnek az események. A doki bejelenti, hogy kapjuk szét az ágyat. Az ágy ahol eddig voltunk egy olyan szerkezet, amit fél perc alatt kengyeles szülőággyá lehet alakítani. Így a lábakat nem kell tartani. Rettenetes fájdalmakkor, amikor az oldalt fekvős helyzet volt még kényelmesebb a többitől, akkor hátra kell fordulni és égbe rakni a lábakat, azaz a kengyelbe. A manőver közben a jobb oldalon segédkező Nikit véletlenül megrúgta a Bea. Biztosan nekem szánta, hogy eszembe ne jusson még egyszer elvinni őt Párizsba elvinni sétálni, majd megmasszírozni a lábát... DE elhibázhatta és Niki kapta. Meg is jegyezte, hogy nem hiszi el, hogy ezt szinte mindig beszívja :)
Ekkor bekapcsoltam a telefonon a hangfelvételt, hogy a baba sírását felvegyem. Többet nem akartam dokumentálni ebből a kényelmetlen, kellemetlen és iszonyat fájdalmas helyzetből, de meg szeretném neki mutatni, hogy hogy született. Ezért is készül ez a leírás, hogy ne vesszen a feledés homályába minden részlet. Nekem is nagyon jólesik, amikor a szülők, vagy drága nagyszülők mesélnek a múltjukból, pláne, ha az velem is kapcsolatos.
Szóval érdekes volt. Már nagyon vártam ezt a pillanatot, de eddig nem is fogtam fel talán teljesen, hogy milyen jelentőséggel bír ez az esemény és egy hatalmas project kezdete van itt, amit ha minden jól megy, életem végéig csinálni fogok. Félni nem féltem, izgultam, rettegtem. Hirtelen belegondoltam, hogy mi várhat ránk az életben, hogy lesz ezután, mit fogok tenni, hogy viselkedünk, a legjobb irányt választjuk, hogy neveljük majd a picit. Szóval eléggé elbizonytalanodtam. Nem magunk miatt, hanem, majd ha felnő, akkor hogy fogja értékelni a nevelésünket, védelmünket, szeretetünket... Mindegy, volt ezekre a gondolatokra kb. 5 másodpercem, mert végre történt is valami komolyabb, mint a fájások. elindultak a tolások.
Niki már nagyban masszírozta a hüvelynyílást és a gátat valami olajjal. Hihetetlen módon kitágult. Érdekes látvány volt. Én Bea nyaka alá raktam a bal kezem és magamhoz szorítottam. Ezzel is segítve őt a tolásoknál, amit szinte ülő pózban kellett elvégezni, de mégis fekve. Még nem volt sok vér. Szivárgott idáig is valami barnás darabos folyadék lassan némi vérrel keverve, de nem volt durva és azt mondták, hogy ez normális. Persze mert már megtépték az elején szegényt és kifakasztotta Niki a magzatburkot.
2-3 tolás után már láttam a baba fejét, azaz egy pici öklömnyi szőrtojást. Hátborzongató volt, hogy onnan most egy pici élet fog kibújni, aki még 9 hónapja nem vett levegőt egyszer sem. Életjeleket viszont annál jobban adott. A pocakot és anyja bordáit szerette rugdosni, illetve amikor valami nagyon finomat fogyasztottunk, akkor sokat nyelhetett a magzatvízből és csuklott. Sokat csuklott, de ez nem volt baj. Örültünk, hogy életjelet ad és akkor minden rendben lesz. Sokszor megijedünk, amikor front jött, mert akkor képes volt egy egész napig is mozdulatlanul maradni.
4-5 tolásnál már Niki segítségével előbújik a kis fej. Bea nagyon kemény, egyszerűen nem tudom, hogy 2 nap fent lét és már 6 órányi kemény görcsölés után hogy van ennyi ereje. Lehet, hogy az volt hatással rá, hogy a doki mondta, hogy most "mérgesen nyomjon!". Iszonyat erő volt benne és a piciben is. Niki csinált mindent szinte a babával. Ő tágította a lukat, fogta a fejét és húzta ki a vállát, majd a kis testét a pocakból. A doki egy pici bevágást csinált a gáton nehogy repedjen, mert nem fért ki rendesen a buksi. A baba olyan, mint a macska, ahol a feje átfér, ott az egész test átfér.
6-7. tolásnál megjelent a fej teljesen és a kicsi test. egyszerűen előtört a gyerek a pocakból. Amint kihúzták és letették a sík felületre azonnal felsírt. Hihetetlen látvány és érzés volt. Szegény Bea még nem láthatta, de már súgtam neki, hogy megvan mindene és nagyon cukipofa. Egy picit letörölgették és pihentették. Nem mosták és nem tették még Bea hasára, mert a köldökzsinór vért le kellett venni. A köldökzsinórvérben elvileg még olyan őssejteknek nevezett sejtek vannak, amiből az emberi test bármely sejtjét ez által bármely szervét a későbbiekben reprodukálni lehet. Ez mekkora lehetőség a picinek. Megbetegszik, akkor egy teljesen új vesét, vagy szívet lehet "gyártani" neki és nem fogja a szervezete kilökni, mert a sajátja. Ezt a fagyasztást többek között egy ismerősünk cége csinálja a Krio Zrt.
Pár perces vérvétel után sajnos későn eszméltem és nem tudtam elvágni a köldökzsinórt. Niki nagy rutinnal elvágta, csipeszelte, törölgette, majd Bea hasára tette a picit. Nevezzük nevén már megszületett gyermekünket, MILLÁT.
Olvastam már sok helyen, hogy a gyerek, amikor megszületik, akkor az első reakciója, amikor felismeri anyukájának a szívdobogását és a hangját, hogy ránéz. Szerencsére ezt a pillanatot sikerült elkapnom a fényképezőgéppel. Pont amikor elhallgat picit Milla és felnéz anyukájára akkor villant a vaku nem kicsit megijesztve őket, de sikerült.
Megszülettünk! :D 2009.08.26-án reggel 01:45 és 50 között.
Ezután még nem volt vége a tortúrának. Én pár perc múlva elindultam a csecsemővel, hogy lemérjük, megmérjük és bepólyáljuk. A nővérszobába mentünk. 54 cm és 3400 gramm volt. egy melegítőtest alá raktuk, mert az anyaméhben melegebb volt, mint a szobába és melegíteni kellett nehogy megfázzon.
Nem tudom levenni róla a szemem. Keresem az ismeős jegyeket. A szája, a szeme, a feje, a haja, az arca, a keze,a lába... Mindenre testrészre találok valakit, akire hasonlít. A füle apám, a gödröcskéje az arcán én, a szája az én és Bea szájának keveréke, a szeme a Beáé, a keze nagymamámé és még kitudja, milyen szuper gének vannak benne :)
Ekkor nagy sürgölődés támadt a folyosón. Háttérből hallom, hogy Bea megint nagyon hangosan szenved, azaz ordít valamiért. Gondolom, most varrják össze, de nem szabadna ennyire fájnia. A hangok erősödtek, én pedig egyedül vagyok a gyerekkel. Kb. 30-40 perc múlva mondják, hogy bevihetem a babát az anyjához. Igazából Bea ekkor láthatta csak tényleg a gyermekét. Szegény Bea hulla sápadt. Alig kap levegőt és nem tudja nyitva tartani a szemét. Doki elmondja, hogy sajnos komplikációk voltak és nem akart elállni a vérzés. Jóddal át kellett mosni, majd fagyasztani és varrni a méhét, mert szétrepedt. (Gondoljuk a nagyon gyors tágulás miatt voltak ekkora fájdalmak és roncsolódás) a külső gátvarrás már szinte semmi nem volt a belsőhöz képest.
Egy fényképet készítettem erről a pillanatról is. Ez is mindent elárul. Sajnos alig volt ereje a fáradtságtól Beának, így a szopipróba elmaradt, amire készültünk. Nem baj, egészségesnek tűnik mindenki ez a lényeg.
A gyereket elviszik vizsgálatra. Kap oltást és vesznek tőle vért, illetve a torkából és az orrából mintát. Szerencsére pár héttel ezelőtt streptococcust találtak Beánál. Igen! Ezt szerencsének kell venni. Ez egy alattomos baktérium, amely felelős pl a mandulagyulladásért. Ez a baktérium, akár egy nap alatt is elszaporodhat. Így ha van ilyen a szervezetbe, de nem mutatják ki, akkor fent áll a veszélye, hogy pont szülés napjára terjed el. Az ember lehet hordozó, de a csecsemőnek akár halálos légzésproblémákat is okozhat. Ettől teszik függővé, hogy hazaengedik-e majd időben a lányokat, vagy további kezelésekre, antibiotikumokra van szükség. Megelőzésképpen már a szülés elején az egyik infúzió egy antibiotikum volt, így a baba szervezetébe is bekerülhetett.
Kis pihenés után odaadtam a babát és elvitték a nővérek vizsgálatra. Beának is adtam egy csókot és egy ölelésféleséget és elindultam ki a szülészetről. Elköszöntem az orvosoktól, nővérektől, akiket a műtét miatt azonnal riadóztattak. Voltak vagy 6 an akik műtötték szegény Beát soha nem látott hatalmas műszerekkel. Kiléptem a már jól ismert ajtón, jobbra fordultam és a teljesen üres folyosón síri csöndben végigmentem. Ki a portán, ki a nagy kapunk. Sötét volt, de nem volt hideg. Gyönyörű nyári nyugodt éjszaka volt. 3 óra lehetett. Egy autó nem közlekedett a városban, vagy csak nem vettem észre. Leálltam a ház előtt és felmentem. Leültem a konyhában és ráborultam az asztalra. Most jött ki belőlem az a sokk, az a félelem, az a sajnálat, amit nem volt szabad egy percre sem mutatni Bea mellett. Nem szabadott, hogy lássa, hogy kívülről ez a helyzet milyen kegyetlenül durva. Erőt kellett sugároznom, hogy neki is legyen ereje végigcsinálni... Sikerült. Eddig bírtam, itt vége nem megy tovább. Kavarog bennem ez az éjszaka, az előző napok, évek, hónapok...
Próbálok nyugovóra térni, de nem megy. Beteszem a vért a hűtőbe, hogy holnap elvihessem lefagyasztatni. Lefürdök és bebújok az ágyba. Egyedül... Nem is tudom mikor voltam utoljára egyedül a lakásban. Olyan, mintha mindig itt lett volna velem. Hiányzik, vajon mit csinálhat? Tud aludni, nem fáj már neki? Igazából még nem is fogtam fel, hogy gyermekem született. Megtörtént az a dolog, amire már vagy 10 éve vágytam, de mégis igazából Beáért aggódtam. Nem tudom hogy, de lassan elaludtam. Most aludtam el úgy először, mint egy apuka... Jó éjszakát Pici lányok...
Életem mai nappal megváltozott örökre...
Utolsó kommentek